A lélek néhány ajtaja csak violinkulccsal nyílik
A zeneterápiát röviden úgy lehetne meghatározni, mint zene alkalmazását az emberek testi-lelki-szellemi harmóniájának megteremtése érdekében. Használható szorongáscsökkentésre, relaxációra, stresszcsökkentésre, alvászavarok kezelésére, az önkifejezés elősegítésére, kellemetlen fizikai érzések enyhítésére, sőt, betegségekkel való megküzdési módok támogatására is. Ebből fakadóan szerte a világon egyre nagyobb mértékben alkalmazzák iskolákban, egészségügyi intézményekben, a szociális szféra egyes területein, valamint különböző munkahelyeken, a dolgozók kiegyensúlyozottságának biztosítása érdekében.
Miért is hívják terápiának? Sokan kérdezik, hogy terápiára vajon nem a betegeknek van-e szükségük. Ha visszatérünk a „terápia” szó eredetéhez, rátalálunk a bibliai négyszárnyú, gyógyító angyalokra, a szeráfokra. A szó archaikus írásmódjára tekintve, máris „theraph”-okról beszélünk. A valódi terápiában tehát ilyen gyógyító angyalok vagyunk egymás számára. A terápia ebben az értelemben gyógyító szeráfok megidézése. Ilyen angyalokra pedig nem csupán a betegeknek van szükségük, hiszen időnként mindnyájan szenvedünk olyan kisebb-nagyobb problémáktól, amelyek megoldásához jó lenne segítséget kapni. Ezt az is bizonyítja, hogy manapság egyre több wellness-hotel érdeklődik a zeneterápia alkalmazása iránt.
A zeneterápiának két alaptípusa van. Az első az aktív, azaz cselekvő, amikor a kliens zenél. Ehhez persze nem kell zenei tudás, hiszen hangszerek segítségével azok is képesek érzelmeket kifejezni, akik sohasem tanultak zenélni. Könnyen hihetnénk, hogy ha az egyik alaptípus az aktív, akkor a másik a passzív, de nem! A másik formát receptívnek, azaz befogadónak nevezzük. Ez zenehallgatásra épül. A kliens vagy páciens, azaz a terápia alanya egyáltalán nem passzív akkor, amikor zenét hallgat, jóllehet kívülről egy darabig annak látszik. A – talán addig önmaga előtt is – rejtett, „leláncolt” érzelmei és gondolatai felszabadítják, és táncba hívják egymást. Ez a tánc néha valódi mozgásban is megjelenik, azaz a terápia alanya önmaga által alkotott, spontán táncba kezd. Ilyenkor gyakran a terapeuta is vele táncol. Ez a tánc persze a legtöbb esetben „mindössze” felszabadító hatású, személyes beszélgetést jelent. Végül is egy jó terápiás beszélgetés is hasonlít egy közös tánchoz. Először a kliens vezet, majd a terapeuta, majd ismét a kliens, míg végül – ha megvan az összhang – már nem lehet pontosan tudni, ki a vezető és ki a követő, a lényeg, hogy a „tánc” jó irányba haladjon, azaz a terápia alanya képes legyen olyan helyzetbe kerülni, amelyben saját, korábban esetleg megoldhatatlannak tűnő problémáján képes lesz úrrá lenni.
Miért is hatékony a zeneterápia? Mert a zene gyakran a lelkünk legmélyén megbúvó érzelmeket és gondolatokat célozza meg, azokat, amelyek kifejezésére a legtöbb esetben nincs pontos szavunk, kifejezésünk. Kahlil Gibran szerint „A gondolat a szabad tér madara, a szavak kalitkájában kibonthatja szárnyait, de föl nem röpülhet”. A megfelelően, szakember által alkalmazott zeneterápiás módszerek segítenek abban, hogy a „kalitkába” zárt gondolatok, érzések felszabaduljanak, és hozzásegítsenek bennünket életünk kiteljesedéséhez. Victor Hugo gyönyörű szavai szerint „A zene kifejezi azt, amit nem lehet elmondani, és amit nem lehet elhallgatni”. A terapeuta segít a zene által keltett érzések, gondolatok kifejezésében, vagy épp fordítva, a különböző, szavakba nem önthető érzések, gondolatok zenei megformálásában. Zene segítségével lelkünk kincsestárának olyan rejtett ajtói is feltárulnak, amelyekre addig nem is gondoltunk, vagy amelyek megnyitásával addig hiába próbálkoztunk. A különböző zeneterápiás módszerek (zenehallgatás, komponálás, éneklés, improvizatív hangszeres játék stb.) mind ezt a célt szolgálják, és ily módon javítják az életminőségünket.
Dr. Kollár János szakpszichológus, tréner, zeneterapeuta,
e-mail: janoskollar@gmail.com
Forrás: www.wellnessvilág.com