A siker(esség) titkai
SIKER:
1. Valamely tevékenység szerencsés kimenetele, jó eredménye.
2. Alkotással, magatartással kivívott tetszés.
Legalábbis az Értelmezõ kéziszótár szerint. Nehéz szó; egyrészt, mert tulajdonképpen kívül esik a pszichiátria tárgykörén, de még a pszichológiáén is túlmutat, és másrészt, mert „becsapós”.
Hajlamosak vagyunk a sikert az ún. „pozitív” fogalmak közé sorolni. De vajon, hogy a legdurvább példával éljek, mennyire lehet pozitív egy sikeres öngyilkosság?! Az elsõ nagy dilemma tehát, hogy amennyiben a sikeresség eredményességet jelent, mennyiben jogos maga a cél, a tevékenység, amely sikeressé válik. Még egy kedvencemet elmesélem, hogy érezzék, mi a dilemmám: ha egy páciensem meggyõzõdéssel állítja, hogy legfõbb célja pl. a minél gyorsabb és minél maradéktalanabb szorongásmentesség, akkor a siker zálogaként bízvást ajánlhatom neki a furkósbotot (hogy finom legyek).
De vegyük akkor komolyan a témát: a siker a fenti 1. pont értelmében a tervezésen, a kitartáson, (tapasztaltságon, hozzáértésen, tehetségen stb.) múlik, sõt, mint látjuk, valamelyest a szerencsén is. Hogy miben érek el sikert, azt én dönthetem el, jutalmam pedig az elégedettség lehet.
A sikeresség már más tészta. A sikeresség sokkal inkább jelenti a környezetünk által elismert értékek, célok birtoklását, elérését; ebben a minõségében a definíció 2. pontját meríti ki. És itt jön a becsapós rész: ha ész nélkül követem a favorizált célokat (nagy autó, nagy izmok, karcsúság, divatos alak, divatos szakma, ne adj isten sok pénz), távol kerülhetek önmagamtól; akár beteggé is válhatok. Ha saját alkatomhoz, elveimhez mérem a céljaimat, akkor rajta: elõre a cél megvalósítása érdekében! Mi kell a sikerességhez, ebben az értelemben? Bizonyára fontos elem az a divatos fogalom, amit „pozitív gondolkodás”-ként népszerûsítenek bulvárpszichológiai kézikönyvek. Számomra szimpatikusabb az „optimizmus” kifejezés, amely magában foglalja a dolgok rendjénvalóságába, a jövõbe, más emberekbe és elsõsorban önmagunkba vetett hitet. Így tehát a siker(esség) egyik titka lehet az önbizalom, az öntudatosság. Hol kapni ilyet? Szerencsésebb embertársaink a szüleiktõl kapják. A „jól tudom csinálni” érzése a szülõi elismerésbõl fakad; hozzátéve, hogy a nevelés egyik legfontosabb alapelve (kellene, hogy legyen) a „hibázni is szabad”. Sõt. Hibázni kell; így tanulunk.
Akinek nem volt ilyen mázlija, annak ezt a tartást felnõttként kell megszereznie. Egyszerûbb esetben ehhez csak bizonyos önszuggesztióra van szükség: ha elfogadom magamat, esetleges hibáimat próbálva kijavítani, akkor jogos önbizalommal nézhetek a kihívásaim elé. Ez persze majdnem mindig kevés. Társas lények vagyunk: az önigazoláshoz a mások visszajelzése szükséges. Így tehát a támogató családi kör, a megtartó és bíztató baráti kör hatékony tükör lehet az önismerethez és az önértékeléshez; nehezebb esetben pedig szakmai segítség szükséges. A pszichoterápia egyik leglényegesebb eleme például éppen ez a kritikus elfogadás: „számomra Ön jó úgy, ahogy van, el tudom fogadni; de látom a hibáit, ha akarja, visszajelzem azokat, és szeretettel segítek változni, változtatni, ha kell”. És ha a belsõ energiák végül megfelelõ forrásra lelnek, a személyiség hatni tud, és a dolgokra és az emberekre gyakorolt hatásból, befolyásból megszületik a sikeresség jelensége.
Végül csak még egyszer annyit: gondoljuk meg, számunkra mi jelenti a sikert, és mérlegeljünk. Gondoljanak csak az Amerikai szépség címû film házaspárjára; vagy, a siker iróniájára utalva hadd fejezzem be mondandómat Karinthyval (Így írtok ti, Kneipp-féle vízkúra a Hagymáz gyógyításában): „Az eredmény oly várakozáson felül jó volt, hogy még engem is meglepett. Kibontva a dunyhákat és matracokat, az eceteskendõben nem találtam semmit: a beteg teljesen felszívódott.”
Dr. Dávid József – pszichiáter
Wellnessvilág magazin